Ugrás a tartalomhoz

Bennfentes jó tanácsok a Ryanair légiutaskísérőjétől az utazóknak

Sokan mennek mostanában nyaralni, sokan repülnek RyanAir járatokkal. Mivel sok problémás utasunk volt az utóbbi időben, gondoltam írok néhány hasznos infót, amivel megkönnyítem az utat nektek és a kollégáimnak is.

✈️Ha 2 év alatti gyermekkel utazol, akkor az öledben kell ülnie. Ez egy nemzetközi biztonsági protokoll, illetve valaki a légikísérők közül oda fog menni hozzád és biztonsági infókat fog átadni, ami a TI érdeketek. Nem azért tesszük, hogy halálra rémüljetek, hanem hogy minden eshetőségre felkészültek legyetek.

✈️Babakocsit minden 2 éven aluli gyermek esetén hozhatsz magaddal, azonban a fedélzetre csak a yoyo típust engedjük fel. A többi a csomagtartóba megy, de oda utolsóként kerülnek be, hogy lehetőleg ne sérüljenek meg. Landolás után általában közvetlen a gép mellé teszik a földi kiszolgálók, ha mégsem, akkor a csomagátvevő helyen kapod vissza.

✈️A két éven felüli gyerkőc nem ülhet az öledben felszálláskor és a landolásnál, akkor sem, ha alszik, fél, te félsz, vagy bármi más van. Azt az összesen húsz percet ki kell bírnia egyedül az ülésén. Fogd a kezét, bújjon hozzád, mindegy, csak ne az öledben üljön.

✈️Ha extra lábterű helyre veszel jegyet, figyelj arra kérlek, hogy ezek a helyek vészkijáratoknál vannak, amire különleges szabályok vonatkoznak. Ezek az 1. 2. a 16.17.18. illetve esetenként 28.29. sorok, repülőgép függő, de a jegyvásárláskor, a helykiválasztásnál feltűntetik, hogy hol található ilyen ülés:

?16 éven aluli nem ülhet ide.

?Kisbabával nem ülhetsz ide, sőt, a vészkijárat előtti és az azt követő sorokba sem.

?Ha bizonyos testalkatod van, amihez a biztonsági öv betoldására van szükséged, akkor sem fogunk hagyni, hogy ilyen ülést vegyél igénybe. Nagyon toleránsak vagyunk mindenkivel, de a repülés nem bodypositivity kampány, ha emiatt egy cabin crew arrébb ültet, az hidd el, neki még kellemetlenebb, mint neked, ne ess neki kérlek, csak a munkánkat végezzük??

?Ha mozgássérült vagy, vagy bármilyen gipszet, merevítőt, rögzítőt vagy lélegeztető gépet viselsz, akkor sem ülhetsz ezekre a helyekre.

✈️A hátizsákokat és a dutyfree shoppban vásárolt táskákat a lábad előtt, az előtted lévő szék alá KELL tenned. Ez egy szabály. Ha a felszállás rázós, eltörhet a megvásárolt bármi, ami sokszor súlyos sérüléseket okozott már. Kérlek ne játszd ki a cabin crewt, nem azért kérünk mert az minden vágyunk, hogy minél kényelmetlenebb módon utazz, hanem biztonsági protokollokat tartunk be.

✈️Amennyiben törött lábbal utazol, foglalnod kell magad mellett egy plusz széket. Ez van, bocsi??‍♀️

✈️Amennyiben olyan kerekesszékkel utazol, amiben lítiumion akkumulátora van, azt ki kell venni és külön fel kell hozni a fedélzetre. Ha erre nem hajlandó a tulajdonos, a szék nem repül.

 

✈️Ha valaminek a hűtésére van szükségetek, arra csak nagyon limitáltan van lehetőségünk. NINCS hűtőszekrényünk, csak egy doboz jég áll rendelkezésünkre, amit hajnali ötkor tesznek fel a gépre, ami onnantól megállás nélkül megy, így estére már fixen nem marad jég odafenn.

✈️Mikrónk szintén nincs, nem tudjuk melegíteni a bébiételt, sem mást, hacsak nem hőálló üvegdobozban hozod.

✈️A nem gépen vásárolt alkoholt nem fogyaszthatod a gépen, sőt a dohányzás minden formája is tilos. Füstjelzők vannak a gépen több helyen is, szóval feltűnik minden ilyen stikli, ami bűncselekmény. Kérlek bírd ki azt a pár órát füstölés nélkül. Bármelyik szabályt nem tartod be, akkor kötelesek vagyunk rendőrt hívni.

✈️A járatainkon nem fogadhatunk el készpénzt, csak bankkártyát, abból is Visa, AmericanExpress vagy MasterCard a lehetséges három opció. Arra is figyelj, hogy EUR, GBP és lengyel zlotyi a három lehetőség.

✈️A repülés nyelve az angol, nem vagyunk kötelesek semmilyen más nyelven megszólalni. Egyébként a RyanAir egy ír cég, szóval nem kötelező hogy egy pl magyar útra olyan cabin crewt adjon, aki beszél magyarul. A máltai bázison összesen hárman vagyunk, akik magyarul beszélünk, senki más, így nem is lehetne ezt megoldani. Kérlek szépen ne csapjátok ki a balhét, ha valaki nem beszéli a nyelvet, mert neki ez egyáltalán nem kötelező.

✈️Amennyiben átszállással közlekedsz, tarts legalább három órát az átszállások között. Számos okból, rengeteg járat késik, aminek a 99%-a nem a társaságon múlik. A pilóták és a légikísérők is mindig időben jelennek meg munkában, mi megtesszük, ami rajtunk múlik. Számos sztrájk nehezíti az életünket, hidd el, mi lennénk a legboldogabbak, ha ez a problémahalmaz nem létezne.

✈️Ha világít a jelzés a panelen a fejed felett, hogy kapcsold be a biztonsági övet, az nem viccből van, kérünk, hogy működj együtt velünk akkor is, ha mosdóba kell menned, sikít a gyerek, rosszul vagy, stb. Nyomd meg a kis kék gombot, ami arra van, hogy segítséget kérj tőlünk, menni fogunk minden esetben. Ígérem?

Remélem ezzel a néhány aprósággal segítettem, ha kérdésed van RyanAir úttal kapcsolatban, akkor keresd fel a honlapon és az appban a chat lehetőséget, vagy írj nekem nyugodtan.

Legyen csodás nyaralása mindenkinek✈️?


Forrás: Utazási Élmények Magazin    Szerző; Tóth Réka légiutas kísérő


  A TravelBay segít megtalálni a legjobb árat !  

További olcsó foglalási lehetőségek itt: Travelbay.hu

Mit vihetünk magunkkal a repülőgépre ?

  Köszönhetően a repülőjegyek olcsóbbá válásának és a járathálózatok kibővülésének egyre többen és egyre többször élhetik át a repülés élményét. Összeállítottunk számukra egy listát arról, mit vihetnek és mit nem vihetnek magukkal kézipoggyászukban a repülőgépre?

  Amikor valaki repülőjegyet foglalt,  általában az első kérdés amire választ keres az, hogy mekkora kézipoggyászt vihet magával a repülőgép fedélzetére. A repülőkre felvihető kézipoggyász mérete jellemzően légitársaságonként változó, így feltétlenül ellenőrizni kell, hogy milyen méretű kézipoggyászt engedélyez az adott légitársaság.  (túlméretes  kézipoggyász esetén az repülőtéri ellenőrzésnél pótdíjat vethetnek ki kézipoggyászunkra) Sőt az is előfordulhat, hogy feladott poggyászként fogják szállítani, ami a helyszínen egy kapkodós pakolást és kellemetlenséget is okoz. 

Mit lehet felvinni a repülőgépre?


   Ha pontosan tudjuk a kézipoggyász méretét, akkor már csak azt kell tudni, hogy mit lehet és mit nem lehet magunkkal vinni a repülőgépre.? Javasolt elsősorban azokat a legfontosabb dolgokat magunkkal vinni, amikre az utazás közben még szükség lehet, mivel a feladott poggyászt  csak a leszállás után kapjuk vissza. 

 Elsősorban ezeket a tárgyakat engedik felvinni a repülőgépre:

- személyi és úti okmányok (útlevél, repülőjegy, beszállókártya, biztosítási kötvény, szállásutalvány, autóbérlés dokumentumok...)
- készpénzpénz és bankkártya
- kulcsok (pl. lakáskulcs, kocsikulcs)
- mobiltelefon, laptop, tablet, fényképezőgép, videokamera, nagyobb értékek
- mobiltelefon töltő és egyéb töltőkábelek
- üzleti vagy magán jegyzetek, könyv, újság
- gyógyszerek – ha szükséges, legyen hozzá orvosi igazolás is (a folyékony gyógyszerekre vonatkozó szabályok később)
- keksz, szendvics, gyümölcs, csoki
- 2 évnél fiatalabb gyermek számára étel-ital (a kézipoggyász mellett az összecsukható babakocsi is felvihető, de közvetlenül a fedélzetre érkezéskor elveszik és   akiszállás után kapjuk vissza )
- zsebkendő, meleg ötözék (pl a repülőgépen előfordul, hogy megfázhatunk a légkondicionáló miatt, vagy a célállomáson hidegebb az időjárás)
- váltás fehérnemű, póló (ha elveszne a poggyász, vagy valamiért a tervezettnél jóval tovább tart az utazásunk)
- esernyő vagy esőkabát 

- A vámmentes területen vásárolt termékek más elbírálás alá esnek, de ezekről meg kell őrizni a számlát, hogy tudjuk igazolni, hogy vámmentes területen vásároltuk őket. Engedélyezik a cigaretta, üdítő és szeszes italok, parfümök,  és más ajándék vagy használati tárgyak felvitelét, mert azok már átestek egy biztonsági ellenőrzésen.



FONTOS:  Amennyiben akkumulátorral, lítiumos, lítium-ionos cellával rendelkező mobiltelefont, laptopot, kamerát stb. viszünk magunkkal, akkor azt  kizárólag a kézipoggyászban, a fedélzeten szállítható és külön védelemmel kell ellátni a rövidzárlat esetére. Ehhez az eszközt az eredeti csomagolásába, esetleg műanyag zacskóba kell tenni, vagy más módon kell szigetelni a csatlakozókat.


Folyadékok szállítása: 

  A kézipoggyászban szállítható minden folyadékra nagyon szigorú előírásokat kell betartanunk. Csak olyan folyadékok vihetők fel a repülőgép fedélzetére, amik átestek a biztonsági ellenőrzésen. Minden utazó egy darab átlátszó, újrazárható műanyag zacskót vihet fel a repülőre a kézipoggyászában. A zacskó űrtartalma max. 1 liter lehet. A zacskóban felvitt minden folyadéknak – innivaló, hab, krém, naptej, parfüm, stb. legfeljebb 100 ml-es vagy annál kisebb űrtartalmú  kiszerelésben kell lennie. Minden más folyadékot a feladott poggyászba kell elhelyezni.


repülőgép modellek forrás: pixabay


Mit nem szabad felvinni a repülőre?

A kézipoggyászban nem szállíható termékek körét a 185/2010 EU rendelet 4C függeléke sorolja fel. Ezek közül a legfontosabb tiltott tételek a következők:

  •  - éles, szúró- és vágóeszközöket, egyéb  veszélyes tárgyak, 
  • - hegyes, éles tárgyak (pl. borotvapenge, bicska, olló, hegyes végű esernyő)
  • -tűz gyújtására alkalmas eszközök 
  • - lőfegyverek, és valódi fegyverre hasonlító játékfegyverek
    - íjak, nyilak, számszeríjak
    - sokkolásra, kábításra, bénításra szolgáló eszközöket (pl. önvédelmi spray, könnygáz spray, állatrisztó szerek)
    - kéziszerszámok, amelyek veszélyt jelenthetnek  a repülőgép biztonságára (pl. fúrógép, csavarbehajtó, véső, fűrész)
    - sporteszközök, amelyek ütés útján okozhatnak súlyos sérülést (pl. baseballütő, hegyes végű túrabot)
    - robbanóanyagok, gyúlékony anyagok, gyújtóeszközök (pl. lőszer, tűzijáték, gyufa)

airpoort checking


A kézipoggyász tartalmának ellenőrzése

   A kézipoggyászok  tartalmát indulás előtt a repülőtéri biztonsági ellenőrzés alkalmával vizsgálják meg. Először átvilágítják, hogy a kézipoggyászban valóban csak a repülőre felvihető dolgok vannak-e?  A vizsgálat során a kézipoggyászt és a zsebeink tartalmát, az övünket és más fémtárgyainkat nagy műanyag tálcára kell helyezni. Az ellenőrzés előtt a laptopokat, tableteket és a folyadékokat tartalmazó visszazárható átlátszó zacskót is külön ki kell venni a kézipoggyászból, hogy a biztonsági ellenőrök megvizsgálhassák a tartalmát. A tálcák ezt követően egy gumiszalagon haladva röntgen készüléken mennek át, ami átvilágítja a kézicsomagok tartalmát. Ha a kézipoggyászunkban valami tiltólistán szereplő tárgyat találnak az ellenőrző pontnál, elkobozzák vagy arra kérik az utazót, hogy dobja ki. Ezért javasolt  a nagyobb kiszerelésű folyadékokat, pl. ital, naptej, dezodor, arcszesz, borotvahab stb. a feladott bőröndünkbe vagy utazótáskánkba tenni. A biztonsági ellenőrzés során még azt is kérhetik hogy bontsuk ki a szállítani kívánt üveget és tubusokat, hogy a tartalmukról megbizonyosodhassanak.

 

Mekkora bőrönd fér az árba? - Ezek az aktuális légitársasági poggyász szabályzatok

Minden repülővel utazó számára fontos információ, hogy mennyi és mekkora csomaggal készülhet az útra. A kézicsomagok mérete és más szabályok időnként változnak, így jól jöhet ez az összeállítás a repülés előtt.

  A légitársaságok poggyászszabályzatai változhatnak, így fontos ellenőrizni a specifikus légitársaságot, amellyel utazni szeretnél. Az alábbiakban általános információkat találsz a leggyakoribb poggyászszabályokról:

  1. Engedélyezett méretek: A legtöbb légitársaság korlátozza a kézipoggyász és az feladott poggyász méretét. Általában a kézipoggyásznak könnyűnek és elég kicsinek kell lennie ahhoz, hogy a fedélzetre vigyék, míg a feladott poggyásznak nagyobbnak és nehezebbnek kell lennie.
  2. Súlykorlátozás: Mind a kézipoggyász, mind a feladott poggyász esetében korlátozhatják a megengedett súlyt. Általában a kézipoggyász súlykorlátai 7-10 kg között mozognak, míg a feladott poggyász esetében 20-30 kg a leggyakoribb.
  3. Poggyászdíjak: Néhány légitársaság díjat számíthat fel a feladott poggyászért, különösen a diszkont légitársaságok. Ezenkívül lehetnek külön díjak a túlsúlyos vagy túlméretes poggyászért is.
  4. Tilalmak és korlátozások: Bizonyos tárgyakat és anyagokat nem lehet feladott vagy kézipoggyászként szállítani a repülőgépen. Ilyen például a robbanóanyagok, gyúlékony folyadékok, éles tárgyak és bizonyos vegyi anyagok. Mindig tájékozódj a tiltott tárgyakról, hogy elkerüld a problémákat a repülőtéren.
  5. Különleges esetek: Ha speciális vagy érzékeny tárgyakat szeretnél szállítani, például sportfelszerelést, zeneszerszámokat vagy háziállatokat, akkor előzetesen egyeztess a légitársasággal a szabályokról és a különleges intézkedésekről.

     bőröndtáska kalapok


  Fontos megjegyezni, hogy minden légitársaság saját szabályzattal rendelkezik, és ezek változhatnak az adott légitársaság és a járat típusától függően. Ezért mindig célszerű a légitársaság honlapján vagy az ügyfélszolgálaton tájékozódni a legfrissebb információkról a poggyászszabályzat.

Itt olvashatóak a legfontosabb légitársaságok poggyászokra vonatkozó aktuális szabályai

Aegean Airlines Légitársasági poggyász információ
Aer Lingus Légitársasági poggyász információ
Aeroflot Russian Airlines Légitársasági poggyász információ
airBaltic Légitársasági poggyász információ
Air China Légitársasági poggyász információ
Air France Légitársasági poggyász információ
Austrian Airlines Légitársasági poggyász információ
Belavia Légitársasági poggyász információ
British Airways Légitársasági poggyász információ
Brussels Airlines Légitársasági poggyász információ
China Eastern Airlines Légitársasági poggyász információ
easyJet Légitársasági poggyász információ
Egyptair Légitársasági poggyász információ
EL AL Israel Airlines Légitársasági poggyász információ
Emirates Légitársasági poggyász információ
Eurowings Légitársasági poggyász információ
Finnair Légitársasági poggyász információ
flydubai Légitársasági poggyász információ
Iberia Légitársasági poggyász információ
Jet2.com Légitársasági poggyász információ
KLM Royal Dutch Airlines Légitársasági poggyász információ
LOT Polish Airlines Légitársasági poggyász információ
Lufthansa Légitársasági poggyász információ
Norwegian Légitársasági poggyász információ
Pegasus Légitársasági poggyász információ
Qatar Airways Légitársasági poggyász információ
Ryanair Légitársasági poggyász információ
Sanghai Airlines Légitársasági poggyász információ
SunExpress Légitársasági poggyász információ
Swiss International Air Lines Légitársasági poggyász információ
TAP Portugal Légitársasági poggyász információ
Transavia France Légitársasági poggyász információ
Tarom Romanian Air Transport Légitársasági poggyász információ
Turkish Airlines Légitársasági poggyász információ
Ukraine International Légitársasági poggyász információ
Vueling Légitársasági poggyász információ
Wizz Air Légitársasági poggyász információ

Csomagolási csekklista - ezeket a dolgokat ne hagyd ki a csomagból

   Ha a következő szabadságát valaki utazással  szeretné eltölteni, jó lesz felkészülnie, mert sok olyan utazáshoz szükséges dolog van, amiket nem szabad otthon felejteni. Hogy könnyebben menjen a felkészülés, összeállítottuk egy praktikus csomagolási listát, amit érdemes mindenkinek átnézni, ha útra kel.

 

Dokumentumok és nyilvántartások

   Ha utazunk, akkor  bármikor és bárhol igazoltathatnak bennünket, ezért a személyi igazolvány vagy  az útlevelünk mindig legyen a kézipoggyászunkban. Érvényes ez  a jogosítványra is, ha gépkocsit vezetünk, vagy valahol  bérelt autót veszünk át. Természetesen szükség van az egészségbiztosítási kártyára vagy egy megfelelő utasbiztosításra is. Hasznos dolog lehet egy fénymásolat a legfontosabb dokumentumainkról. Ezek mellé még erre lehet szükségünk:

  • útlevél, igazolványok ( ezekről nem árt egy fénymásolat, ha messzire utazunk)
  • busz-, vonat- vagy repülőjegyek
  • szállásutalványok, voucherek
  • foglalási visszaigazolások nyomtatva is
  • vízum (amennyiben szükséges)
  • térkép, útikönyvek
  • utazási applikációk és útiterv

2.  Pénzügyek, telefon

Utazáskor praktikus dolog mindig elegendő készpénzt vinni magunkkal, lehetőleg a felkeresett ország pénzneméből is legyen nálunk valamennyi.. Ezen kívül legalább egy bankkártya, amivel külföldön is tudunk fizetni. Okos dolog a kettőt külön tartani, hogy ne legyünk teljesen kiszolgáltatva a tolvajoknak és csalóknak. Hasznos továbbá felírni bankunk telefonszámát. Ezen kívül erre lehet még szükségünk:

  • valuta (ha szükséges)
  • zöld eü kártya
  • pénztárca, övtáska,  vízhatlan  tok,
  • telefon és   töltőkábel, tartalék akku
  • fülhallgató

3. Fürdéshez, strandoláshoz fontos dolgok

Ezek a dolgok sem hiányozhatnak a bőröndből, ha valaki a nyaralását egy tó mellett vagy éppen a tenger parján tölti. 

  • napolaj
  • Napozás utáni krém
  • napszemüveg
  • Fürdőruha/ bikini/ úszónadrág
  • fürdőlepedő/strandtörölköző
  • sapka, kendő
  • strandpapucs
  • olvasnivaló
  • karúszó a gyerekeknek

4. Utazós házipatika

Ez talán az egyik legfontosabb téma, ha valaki  elutazik.

Erről a listáról erre a linkre kattintva lehet mindent megtudni.

5. Öltözködés

Amikor csomagolunk hamar kiderül,  hogy a poggyász nagy részét az öltözékek teszik ki. Viszont az is igaz, hogy út közben sokszor a felét sem vesszük fel. A helytakarékosság kedvéért, illetve azért, hogy a helyszínen legyen lehetőség  új dolgokat vásárolni, elég, ha ezekből a ruhadarabokból csak egy jól összeválogatott adagot viszünk magunkkal:

  • fehérneműk, zoknik
  • Pólók, felső ruházat
  • ruhák és szoknyák
  • rövidnadrág és hosszú nadrág
  • öv (ha szükséges)
  • pulóver vagy kardigán
  • vékony kabát, esőkabát
  • könnyű és erős cipő
  • Sportfelszerelés (ha szükséges)
  • esernyő

6. Fókuszban a higiénia 

  Kincset érhet a jól felszerelt piperetáska, hogy az utazás során is tudjunk tisztálkodni. Jól jön, ha elegendő helyet biztosít  az ápolószerek számára.   Az üzletekben árusítanak utazó méretben is az alábbiakból: 

  • dezodor, parfüm
  • Fogkefe és fogkrém
  • Krémek (kéz, arc, test)
  • rúzs 
  • hajkefe vagy fésű
  • hajpánt
  • smink
  • női higiéniai cikkek
  • kontaktlencse 
  • fogamzásgátló vagy óvszer
  • higikendő, fertőtlenítő